Egy egészséges felnőtt testtömegének 4 %-a ásványi anyagokból áll. Ez önmagában nem tűnik túl soknak, viszont a maradék testtömeg 60- 70%- a víz, így már lényegesen nagyobb hangsúlyt kap ez a szám. Az ásványi anyagok az anyagcsere szinte minden fázisában fontos szerepet töltenek be.
Ha kevesebb ásványi anyag kerül a szervezetbe, vagy zavart szenved felszívódása, beépülése, az különböző betegségek kialakulásához vezet. Ilyenek például a csontritkulás, érelmeszesedés, depresszió, vérszegénység. Hiányukban hajhullás és számos bőrelváltozás, mint például pattanások, ráncok is megjelenhetnek.
Sajnos a mai korban elég gyakorinak tekinthető, hogy az ásványi anyagok és nyomelemek ugyan kellő mennyiségben rendelkezésre állnak, de azok biológiai értelemben nem reakcióképesek, mert más anyagokkal – mint pl. konzerválószerek, antibiotikumok, bizonyos méreganyagok – reakcióba lépnek. A stressz, a kiegyensúlyozatlan táplálkozás, az elsavasodás, a dohányzás, a kávéfogyasztás szintén az ásványi anyagok részleges hiányát, nem megfelelő beépülését okozzák.
Kérjük, jelölje meg (X-szel, vagy karikázza be) mely tünetek, panaszok, betegségek igazak Önre.
Ezután küldje el számunkra elektronikusan, az info@r-medical.hu címre, amely alapján ingyenes orvosi kiértékelést küldünk vissza, hogy Önnek mely ásványi anyagok pótlása szükséges.
1. Szem körüli szarkalábak
2. Rossz, vagy könnyen romló fogak
3. Visszeresség
4. Körmön fehér foltok
5. Köröm barázdáltsága
6. Koncentrációs nehézség
7. Fáradékonyság
8. Szemek alatt sötét karikák
9. Allergiás panaszok
10. Hajszálerek tágulata az arcon
11. Fogínyvérzés
12. Álmatlanság
13. Gyakori rossz hangulat
14. Barna foltok a bőrön
15. Extrém csokikívánás
16. Gyakori lábikragörcs
17. Gyakori csuklás
18. Visszatérő herpesz
19. Ízületek kattogása
20. Szemszárazság
21. Narancsbőr
22. Gyomorégés
23. Pattanások
24. Mitesszerek
25. Zsíros bőr
26. Táskás szemek
27. Lábdagadás
28. Hajhullás
29. Magas vérnyomás
30. Töredezett körmök
Online bejelentkezés: www.r-medical.hu/idopontkeres
Időpont egyeztetés: +36 30 616 10 37