Csatlakozz hozzánk a facebook-on!
 
Bejelentkezés - Ingyenes értesítő - Nyomtatható verzió - Oldaltérkép

Termékek, szolgáltatások


Kedves Látogatónk! Egészségpontjait az alábbi termékeinkre, szolgáltatásainkra válthatja be:

zapper készülék
Bioptimator-Zapper
 
A biofrekvencia-generátor, más néven Bioptimator-Zapper egyfajta univerzális segédeszköz minden kezeléshez, akár súlyos, krónikus betegségek esetén is, ahogy az ezernyi, pozitív lefolyású kórképről szóló jelentésből kiderül.
 
A Bioptimator-Zapper rendszeres használata sok tünettől szabadítja meg a betegeket, különösen akkor, ha eddig még más módszerek nem segítettek.
 
Sikere annak köszönhető, hogy a pozitív töltésű áram a testben a negatív töltésű baktériumokat elektromágneses kötésükből „kioldja”, így az immunrendszer támadást indíthat ellenük.
Az elektromos áram használata már hosszú idő óta teret nyert a fájdalomterápiában, sőt az áram hatását különböző erősségben, frekvencián és modulációkban a kórokozókra éppúgy vizsgálják, mint az emberi szervezet különféle további funkciójára.
 
Dr. Voll az 50-es években, felfedezte, hogy az elektromos bőrellenállás az akupunktúra-pontokon mérhetően kisebb, mint az egyéb bőrfelszín-pontokon. Továbbá a bőrellenállás azonnal érzékelhetően megváltozik, mihelyst a szervezetbe elektromos, mágneses vagy másfajta információt vezetünk.
 
Ezt az eljárást, amelyet általában a „bioenergetikai tesztelés/mérés” fogalmával foglalhatunk össze, egyedül csak Németországban több mint 5000 terapeuta, orvos, fogorvos, gyógyász és állatorvos, alkalmazza.
 
Dr. Hulda Clark, biológusnő (aki évekig az állami kutatásokban dolgozott) bioenergetikai tesztelések során felfedezte, hogy minden élőlény és organikus anyag rendelkezik egy bizonyos frekvenciasávval. Ennek megállapításához egy frekvenciagenerátort használt, amely tetszőleges, pontos, elektromos frekvenciákat hozott létre.
Minden élő szervezet egy meghatározott sávszélességben és magasságban saját frekvenciákat küld. A mikroorganizmusok az elektromos áramot  saját meghatározott frekvenciájukban nem viselik el, mindez egy csekély, Volt feszültségű váltóárammal elérhető.
 
A legkisebb élőlényeken, mint a rovarokon és férgeken, amelyekbe nagyon gyenge árammal ilyen saját frekvenciákat vezettek, vagy elpusztultak, vagy kábultnak tűntek és a beavatkozást, nem heverték ki többé!
 
A frekvencia-generátor segítségével a legyengült emberi szervezet, melynek immunrendszere már nem képes maga az adott baktériumokat, gombákat vagy parazitákat legyőzni, eredményesen megtisztíthatóvá válik.
Dr. Clark érdeme, hogy elsőként tette közzé megalapozott feltevését, miszerint a legsúlyosabb krónikus betegségek egész sora különféle paraziták okozta, terheltséggel függhet össze. A paraziták által kiválasztott mérgek, nagyon sok allergiát okozó anyagot tartalmaznak, amelyek különböző idegen fehérjék és savak által keletkeznek. Szervezetünk állandó megterheltségnek és megerőltetésnek van kitéve, ezen anyagok elleni harc következtében.
 
Az áram átmenetileg általános gyengítő hatással van minden testidegen organizmusra, így az emberi immunrendszer a betolakodókat, ez idő alatt meg tudja támadni, és ezzel egyidejűleg pedig élénkítő, serkentő hatása észlelhető magára az immunrendszerre.
 
Ha az áram minden organizmust kiöl, akkor jogosan merül fel a kérdés, hogy miért kell a Bioptimator-Zapper-t rendszeresen alkalmazni? A válasz egyszerű: Az áram mindig a legrövidebb utat, illetve a legkisebb ellenállást keresi, ezért a kezelés minden esetben a szervek felszínén folyik. Ez azt jelenti, hogy amennyiben idegen organizmusok telepednek meg a szervezetben belégzés, vagy szennyezett táplálék útján, a készülék csak azokat irtja ki, melyek a mindenkori alkalmazás során az áram által elérhetővé válnak. Ezért szükséges hosszabb időn keresztül, rendszeresen használni.
A Bioptimator-Zapper általános és speciális esetekben is használható:
 
Kezdődő megfázásos betegségek:
A Bioptimator a baktériumok kezdő rohamát azonnal lecsökkenti, segítségével a megfázás vagy teljesen megszűnik, vagy lefolyása jelentősen rövidül, enyhül.
 
Krónikus bronchitis:
A kezelést a betegség tünetmentes időszakában a legeredményesebb kezdeni. Annak érdekében, hogy az immunrendszer működését segítsük, és a krónikus bronchitis működési rendszerét megtörjük, legalább 4 hónapon keresztül rendszeresen kell használni.
 
Krónikus hólyag-, vese- és vesemedence gyulladás:
A készülék biofrekvenciája segíthet a gyógyuláshoz szükséges gyógyszermennyiség csökkentésében.
 
Mozgásszervi-, izületi fájdalmak esetén:
Jóllehet az alapvető reumás betegségeknek nincs közük a baktériumokhoz és a parazitákhoz, az ízületek gyulladásos állapotát mégis legtöbbször bizonyos baktériumtörzsek tartják fenn, a bakteriális terheltség Bioptimatorral csökkenthető.
 
Asthma:
A bioenergetikai teszteket végző terapeuták rájöttek, hogy bizonyos parazitastádiumok - főleg orsóféreglárvák - is felelősek a bronchiális asthmáért. Sok páciens a Bioptimator-Zapper következetes és kitartó alkalmazásával elhagyhatta az asthma-spray használatát. Több páciens arról számolt be, hogy érzik, amint valami feloldódik mellkasukban.
 
Rák:
A parazitás megterheltség központi szerepet játszhat a rák esetében. Természetesen a Bioptimator-Zapper semmiképp sem tekinthető, a rák kezelési lehetőségének, de az adott parazita okozta megterhelés hatásosan megállítható általa, így ezután más kezelési módszerek hatékonyabbá tehetők.
 
Központi idegrendszer bántalmai (pl.: epilepszia, Parkinson-szindróma):
Ezen betegségeket is előidézhetik paraziták, vagy környezetszennyezés hatásaként fellépő méreganyagok. A terápia célja ebben az esetben: a paraziták okozta terheltség megszüntetése, a környezetből származó méreganyagok szervezetből kivezetése, valamint az anyagcsere-működés zavartalanná tétele.
 
Migrén és fejfájás:
Forradalmi felfedezés, hogy a migrénes pácienseknél legtöbbször strongyloidák (fonálférgek) találhatók. A migrénes rohamok eltűnnek, mihelyst a strongyloidákat kikezeltük. Amennyiben a migrén visszatér, a páciens ismét megfertőződött. A Bioptimator-Zapper ilyenkor is nélkülözhetetlen segítségnek bizonyul, mind a kezelésben, mind a megelőzésben.
 
Menstruációs panaszok:
Legtöbb esetben gyermekkori férgek, orsós- és fonálférgek az előidézők.
 
Allergia:
Minden allergiában szenvedő beteg parazita általi terheltség alatt áll. Ezek a paraziták megakadályozzák, hogy a szervezet a fennálló immun-allergiás reakciót megszakítsák. A Bioptimator-Zapper ilyenkor is az első lépés és hatékony segítség abban, hogy minden allergiás páciens a legnagyobb terheltségtől megszabaduljon; súlyosabb esetekben további gyógymódok szükségesek.
  
 
Dr. Hummel mikrorostos biogél

Dr. Hummel Mikrorostos Biogél

Mikrobiológiai eredetű, cellulóz és étkezési-rost tartalmú élelmiszer készítmény. Biológiailag aktív emésztő enzimeket, mikroorganizmusokat és szervezetbarát mikroflórát tartalmaz.

Ez a készítmény azért fontos szervezetünk számára, mert a mai, vegyszereket tartalmazó táplálkozás közepette, alig vannak köztünk olyanok, akiknek teljesen ép a bélflórája és a bélnyálkahártyája.

Hatása:
  • élő-bélflóra regeneráló (14 szervezetbarát mikroorganizmust tartalmaz!), ezáltal erősíti a mucosális immunrendszert
  • nyálkahártyapótló
  • porbiotikum
  • antioxidáns, méregtelenít (fogyasztásánál a vastagbélben a szabadgyökök semlegesítődnek)
  • hatékony tápanyag-, egyenletes vitamin- és nyomelem felszívódást tesz lehetővé
  • "előemészti" a létfontosságú tápanyagokat, eközben a patogén kórokozók szaporodását is gátolja

Ajánlott fogyasztás és tárolás:

- megelőzési célból napi 3 kiskanál étkezések idejében
- indokolt esetben napi 3x1 evőkanál étkezés előtt
- hűvös helyen tárolandó (5-10 °C között)!
Mellékhatás:
 
- porbiotikum érzékenység esetén rövid idejű hasmenés jelentkezhet
- egyes esetekben pedig testsúlycsökkenés észlelhető (a vastagbelek lerakódásainak kiürítése következtében)
Kiszerelés:
 

- 500 ml, cikkszám: k0605001

Tudta, hogy az immunrendszerünk fő "székhelye" a belekben van? Ugyanis szervezetünk ezen az óriási felületen érintkezik a legtöbb külvilágból származó ellenséggel is. Egészséges mikroflóra esetén a vastagbélben 1,5 kg-ot nyom a ”jótékony” mikroflóra. Éppen ezért a legfontosabb feladat, e felület tisztántartása, amennyiben nem akarja, hogy immunrendszerét támadás érje, kiváló segítséget nyújt, a Dr. Hummel Mikrorostos BIOgél.



ezüst kolloid
 
Yess Silver - Ezüstkolloid oldat

Az oldat desztillált-vízből és ezüst kolloid oldatból áll. A jó minőségű elektrolízises ezüstkolloid víz, átlátszó vagy világossárgás színű, pozitív töltésű ezüst ionokat és 1-10 nanométeres (10-100 angström) negatív töltésű ezüst-részecskéket tartalmaz, amik sohasem ülepednek le, mivel állandó Brown-mozgásban vannak. 

Hatása:
  • az egysejtű élőlényekbe (baktériumok, gombák, vírusok, paraziták) kerülve gátolja azokat az enzimeket, amelyek a kórokozók anyagcseréjében részt vesznek és pusztulásukat okozza
  • hat percen belül minden kórokozót elpusztít
  • a vékonybélben felszívódik, így a vastagbélben élő szervezetbarát baktériumokat nem érinti
  • elősegíti a bőr és más finom szövetek újraképződését, ráadásul sterilen is tartja azokat.
  • hatásos csontregeneráló is, gyorsabb csontgyógyulást eredményez

Használata javasolt:
  • torok- tüdőgyulladás esetén,
  • szájnyálkahártya és fogínypanaszokra szájöblítő és gargalizáló szerként,
  • szemgyulladásra,
  • lemosásra és borogatásra,
  • reumára, izületi panaszokra,
  • gyomorfekélyre, puffadásra (mivel nagyszerű emésztés elősegítő szer),
  • pattanásokra, bőrbetegségekre, külsőleg bőrbajokra,
  • candidára, gombás fertőzésekre,
  • vérpanaszokra (leukémia, szifilisz, Lyme-kór esetén),
  • továbbá gyorsan megszünteti a megfázásos, influenzás tüneteket, tüdőgyulladást, egyéb légzőszervi, orrüregi fertőzéseket, fülgyulladást.
Ajánlott fogyasztás és tárolás:
- egy kávéskanál oldattal étkezés előtt 1 órával végezzünk szájüregi öblögetést napi 2-3 alkalommal
- illetve a fertőzött bőrfelületet naponta 2-3 alkalommal ecseteljük az oldattal
- gyermekeknek 6 éves kor alatt a készítmény használata nem ajánlott
- terhesség és  szoptatás ideje alatt a készítmény használata nem javasolt
- bármely összetevővel szemben fennálló túlérzékenység esetén a készítmény használata nem javasolt
- sötét, hűvös helyen tárolandó
Kiszerelés:
- 100 ml, cikkszám: k9911003
- 200 ml, cikkszám: k0608003 
- ÁNTSZ szám: 2006/F03663
 
 

Tudta, hogy az ezüst esszenciális nyomelem minden élőlény számára? Az ókori görögök és rómaiak már ismerték jótékony hatását: ezüst edényekben tartották italaikat, melyek így hosszabb ideig frissek maradtak. Az amerikai telepesek megfigyelték, hogy a tej hosszú ideig nem savanyodik meg, ha egy ezüst dollárt tesznek bele.


arany kolloid Yess Gold – Aranykolloid oldat

A jó minőségű aranykolloid oldat, természetes ásványi étrend-kiegészítő.
Hatása:
  • csillapítja a fájdalmat, csökkenti a duzzanatot, javítja az izületek mozgását
  • csökkenti a stressz káros hatásait
  • javítja az agyműködést, a koncentráló képességet, élesíti az elmét és megújítja az idegrendszert
  • rendszeres fogyasztása során oldódik a depresszió, búskomorság, levertség, szorongás, félelem és javul az általános közérzet
  • az „euforizáló” hatás szinte minden betegség esetén jótékony hatású, mert növeli a gyógyulásba vetett hitet, fokozza az életkedvet
  • jótékonynak bizonyult figyelemhiány és hiperaktivitás kezelésében
  • növeli az energiaszintet és a libidót
  • szabályozza a szívritmust, serkenti a vérkeringést, optimalizálja a testhőmérsékletet
  • eredményesen használják alkohol-, nikotin-, koffein- és szénhidrátfüggőség csökkentésére
  • hatékony a krónikus, szisztémás kortikoszteroid függő asztmás betegeknek

Ajánlott fogyasztás és tárolás:

 
- a maximális felszívódás érdekében, evés előtt 5-10 perccel 2 teáskanál, gyermekek esetében 1 teáskanál
- ezüstkolloiddal együtt használva támogatja és erősíti a szervezet természetes védekező rendszerét
Mellékhatás:
- a jó minőségű aranykolloid oldatnak semmilyen mellékhatását nem tapasztalták
-
más gyógyszerekkel nem lép kölcsönhatásba, hatásukat nem befolyásolja
Kiszerelés:
- 100 ml, cikkszám: k9911001
- ÁNTSZ szám: 2006/F03664
 

Tudta? A világhírű német bakteriológus, Dr. Robert Koch felfedezte, hogy a tbc-t okozó baktérium arany jelenlétében nem életképes, melyért 1905-ben Nobel-díjat kapott. Bizonyos rákbetegségek gyógyításában is alkalmazzák. Mikroszkopikus aranylemezkék injekciója segít feltartóztatni a prosztatarákot. Petefészekrákot is kezelnek kolloid arannyal, az aranygőz-lézer pedig megöli a rákos sejteket, úgy, hogy az egészséges sejteket nem károsítja.


réz kolloid

Yess Copper – Réz kolloid oldat

Az oldat összetevői: nagy tisztaságú réz (10PPM) és desztillált víz. A kolloid technikával előállított réz részecskék kisebbek, mint a membrán pórusok, így szabadon áramlanak az egész szervezetben, kielégítve azokat a speciális szükségleteket, amit csak elemi rézzel lehet pótolni, toxikus felhalmozódás nélkül.

Hatása:
  • a réz esszenciális mikro-tápanyag
  • szükséges a szervezetünkben a vörösvérsejt képzéséhez,
  • az RNS szintézishez, a fehérje anyagcseréhez,
  • a haj és a bőr színéhez,
  • az egészséges idegekhez
  • segíti a csontképződést (elősegíti a kalcium és a foszfor beépülését a csontokba),
  • nélkülözhetetlen a gyógyulási folyamatokban, a sejtek energiatermeléséhez
  • fokozza a szervezet vasfelszívó képességét (segíti a vas beépülését a hemoglobinba)
  • segít karbantartani a szívben és vérerekben a kötőszövetek épségét,
  • jótékony a porcok és az inak regenerálódásában,
  • jelentős szerepet játszik az immunrendszer működésének kialakításában
  • tisztítja az artériákat és a vért,
  • antioxidáns hatású
  • fokozza a bőr rugalmasságát
Használata javasolt:
  • általános gyengeség, fáradékonyság, ingerlékenység
  • ödéma
  • légzőszervi problémák
  • vérszegénység
  • vérnyomásproblémák
  • bőrgyulladás, bőrbetegségek
  • bakteriális és gombás fertőzések, candida
  • kopaszodás
  • reumás izületi fájdalmak
  • visszeres láb esetén.
Ajánlott fogyasztás és tárolás:
- napi 1 vagy 2 teáskanálnyi evés közben
- óvjuk a közvetlen napfénytől és mágneses hatásoktól, szobahőmérsékleten tároljuk
Kiszerelés:
- 100 ml 
- cikkszám: k9809007 
- ÁNTSZ szám: 2006/F03665

Tudta? Az emberi szervezet napi rézigénye 1-2 mg. Élelmiszerekkel kerül a szervezetünkbe és felszívódhat bőrön keresztül is. A csontok, a bőr és a kötőszövetek egyik alapvető építő fehérjéje a kollagén, amelynek előállításához a réz nélkülözhetetlen. Idősebb korban ügyelni kell a megfelelő rézszint fenntartására, számos időskori népbetegség oka a rézhiány. Sajnos az utóbbi évtizedekben kiszorult a réz a mindennapi használatból ezért pótlásuk különösen fontos.


Ingyenes értesítő
Mi lehet a titka azoknak, akik az egészségükről áradoznak?
Hogyan léphet Ön is a nyomukba?
Évtizedek alatt megszerezhető tudást kap kézhez azonnal.
Hogy ne maradjon le semmilyen fontos újdonságról.


TV megjelenések
Az orvos válaszol
Kérje szakértőnk tanácsát, forduljon hozzánk bizalommal!

Bérczy Judit, természetgyógyász, belgyógyász, endokrinológusDr. Bérczy Judit





Dr. Dancsok Anita, természetes gyógyítás, természetes orvoslás, orvos-természetgyógyász, arcdiagnosztika, Schüssler tanácsadó, homeopataDr. Dancsok Anita

Szervezetünk energiapályái,  a meridiánok